Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Látogatások >
< 56 >
1996. szeptember
-
longint

ZetaTalk: Kettős személyiség


Kapcsolattartók, akiknek kora gyerekkoruk óta látogatásaik vannak, a látogatóikat gyakran ugyanolyan közeli családtagoknak tekintik, mint a velük vér szerint rokon embereket. A látogatások gyakran még az előtt megkezdődnek, hogy a kontakta elkezdené az iskolát, és az első találkozások egy olyan környezetben történnek, ahol a gyerek felfedezéssel és egy természettel való kötődésérzéssel asszociál, hogy így ezek az árnyalatok megmaradnak egy társításként az egész életére. A kontakta-gyerek a látogatóit válaszolni találja a ki nem mondott hívására, amikor nyugtalan vagy mélyen eltűnődik egy irányon az életben. A kontakta-gyerek a dilemmáit és az alternatív útvonalakat gyakran még az előtt megtárgyalja a látogatóival, hogy az emberi szüleit vagy testvérkéit tanácsadóként felkeresné. Így, a gyerek az ő első megállójának tekinti a látogatóit traumák idején, és úgy kötődik hozzájuk, ahogy csak bajtársak képesek egy ütközetben. Ezért, mire a kontakta eléri a felnőttkort, az idegen látogatóival úgy azonosul, mint az emberi családjával.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com